Interjú A Titoktündér című előadás szereplőivel

2026.11.19.

“Ha előre félünk mindentől, akkor egész életünkben egy helyben fogunk toporogni.”
Interjú Bablena Vandával és Mónus Szonjával, A Titoktündér című előadás szereplőivel.

A Miskolci Csodamalom Bábszínház új bemutatóra készül: A Titoktündér című előadás három év után, megújult szereposztásban tér vissza a színpadra. Bablena Vanda és Mónus Szonja mesélnek a karaktereikről, félelmeikről,  az újrakezdés kihívásairól.

Kevés színésznek adatik meg, hogy egy előadást ilyen sokszor játszon, az pedig még ritkább, hogy közel 100 előadás után egy új partnerrel folytassa a munkát. 

Milyen érzésekkel vágtál bele a próbafolyamatba?

Vanda: Huh ilyen sokat játszottam már belőle?! Ez meglepett. Tudtam, hogy sokat de hogy ennyit … Wow. Őszintén mondhatom, hogy kicsit féltem tőle. Nagyon nehéz egy berögződött játékot és karaktert megváltoztatni, főleg ennyi előadás után. Nagyon szerettem Tobyt megformálni, ezért kicsit fájt is a szívem, hogy át kell adnom a karaktert másnak. De a próbák során egyre inkább megerősödött bennem, hogy ez a változás jót tesz az előadásnak. Szonja csodásan formálta meg Tobyt, új színeket adott neki, én pedig így száz százalékban Lola megformálására koncentrálhatok.


Mesélj egy kicsit Loláról. Ki ő? Hogyan jellemznéd? Felfedeztél benne olyan dolgokat, amelyekben magadra ismertél?

Vanda: Lola a titoktündér egy kicsit szeleburdi, kicsit szétszórt, de elképesztő nagy szívű karakter, aki imádja a gyerekeket és szerintem a hivatástudata is példaértékű. Van benne valami klasszikus jótündér keresztanya karakter, például a Hófehérkéből vagy a Csipkerózsikából. Terelget, nevel, ott van, ha szükség van rá- még, ha nem is mindig a legügyesebben valósítja meg a terveit. Azt hiszem, Lola igazából én vagyok. Rettenetesen szétszórt és heves tudok lenni, imádom a gyerekeket és a munkámat, mindent én szeretnék megoldani és ez sajnos nem mindig sikerül. Talán éppen ezért tudok könnyen azonosulni ezzel a szereppel. 

Lola az előadás során arra tanítja Tobyt és a nézőket, hogy hogyan űzzék el a fejükből a sötét, félelmet keltő gondolatokat. Neked mi segít megbírkózni a félelemmel? 

Vanda: Őszintén? Semmi! És ez nem baj! Nem minden félelem rossz. A kérdés az , hogy megtanuljuk-e kezelni, vagy hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk. Például én minden előadásom előtt nagyon izgulok, de kialakítottam saját kis szokásokat, amikkel enyhíteni tudok ezen a félelmen. Félni emberi dolog, és van, amikor én sem tudok megbirkózni a fejemben lévő sötét gondolatokkal és gonosz kis manókkal. De az fontos, hogy ez az állapot ne legyen állandó. Ha van egy rossz napunk vagy akár kettő,  akkor utána mindig jön egy jobb. Ezzel nyugtatom magam. Mondjuk az biztos, hogy sosem fogok ejtőernyőzni, vagy szabadtüdősen merülni, vagy tarantulát simogatni pusztakézzel (tehát félek a repüléstől, nem tudok úszni és irtózom a pókoktól 😄) , de a hétköznap félelmeivel igyekszem megküzdeni és ez a lényeg.

 

Te már egy hosszú ideje játszott, kész előadásba csöppentél bele. Hogyan élted meg ezt a helyzetet? Milyen érzés volt ebbe a világba bekapcsolódni?

Szonja: Azt hiszem, eddig több olyan szerepem volt, amit átvettem, mint olyan, amit már a kezdetektől nekem szántak. Éppen ezért megszerettem ezt a feladatot, hiszen ilyenkor látom igazán, milyen sokféleképpen lehet értelmezni egy-egy jelenetet. Szerencsére most is lehetőségem volt arra, hogy behozzam a saját gondolataimat, és a magam képére formáljam Tobyt. Azt hiszem azonban, hogy azzal, hogy ketten lettünk a színpadon, minden megváltozott. Tulajdonképpen közösen építettünk fel egy új világot, és nem egy, már meglévőbe próbáltunk beleszuszakolni engem.


Toby egy hatéves kisfiú, aki éppen iskolakezdés előtt áll. Tele van kíváncsisággal és izgalommal, ugyanakkor sokszor rengeteg félelem és bizonytalanság is kavarog benne. Te egy magabiztos, húszas évei közepén járó fiatal vagy. Hogyan tudtál kapcsolódni Tobyhoz? Hogyan találtad meg magadban ezt a gyermeki nézőpontot?

Szonja: Pont azért tudtam kapcsolódni hozzá, mert valamennyire én is hasonló élethelyzetben vagyok. Most kezdem az életem egy új szakaszát, ami rengeteg kérdést és nehéz feladatot tartogat, és ami néha engem is megijeszt. Ahogyan Tobynak, nekem is el kell engednem olyan dolgokat, amelyek korábban biztonságot nyújtottak. Én is változom, és én is most fedezem fel, hogyan boldoguljak az új helyzetekben. Nekem is bátornak kell lennem. Szerintem, ahogyan Toby az én segítségemmel tanul, úgy én is rengeteget tanulok általa.

 

Számodra mi az előadás legfontosabb üzenete?

Szonja: Számomra a legegyértelműbb üzenet az, hogy ha előre félünk mindentől, akkor egész életünkben egy helyben fogunk toporogni. A bátorság elengedhetetlen része az életnek. Lesznek olyan napok, amelyek talán nem azért maradnak emlékezetesek, mert olyan jól sikerültek, vagy mert olyan boldogok voltunk. De miután túljutunk a nehézségeken, sokkal erősebbek leszünk.

Egy vers elmondása a tömeg előtt erőt adhat a búcsúzáshoz. A búcsúzás pedig segíthet abban, hogy egy új fejezetet kezdjünk az életünkben. Egy rémálom feldolgozása elvezethet oda, hogy el tudjunk köszönni attól, amitől már ideje búcsút vennünk.

Az előadást 2026. november 21-én láthatja a közönség.