Aktuális

1. Kedves Judit, kérlek, mesélj egy kicsit magadról és arról az alkotói útról, amely a Tudja, a manó! megszületéséhez vezetett!

Egész kis koromtól a művészetek vonzottak, sokáig úgy tűnt, hogy képzőművész leszek. Aztán Egerben, a tanárképző főiskolán harmadéves rajz–médiakultúra szakosként belecsöppentem egy színjátszókörbe: mi voltunk a Köpönyegforgatók. Elsodort annak az élménye, hogy mennyire jó közösen alkotni, létrehozni egy előadást, és mennyire azonnali visszajelzést kapsz a munkádról a színpadon. Ez a párbeszéd a nézőkkel a mai napig fontos élmény: a színház jelenidejűsége, ahogy minden egyes előadás más és más, az aznapi közönség és az alkotók párbeszéde. A bábos ismerősök miatt jelentkeztem a Budapest Bábszínház bábszínészképző stúdiójába. Mivel a bábszínházban a képző- és iparművészet talán még fontosabb, mint az úgynevezett „élő” színházban, úgy éreztem, ez az utam. Szerencsére a mai napig ezt érzem. Csodálatos 28 év van mögöttem: nagy szerepek, sok fontos elismerés a munkámról. A Tudja a manó! című előadás tulajdonképpen a drámainstruktor szakos diplomamunkám. A feladat igen egyszerű volt: hozzunk létre egy egyszemélyes előadást. Számomra egyértelmű volt, hogy egy értékes gyerekelőadást szeretnék, olyat, amiben megmutathatom a rendezői kreativitásomat és a színészi kvalitásaimat is, és ami nagyon gyerekbarát.

2. Lázár Ervin: A Manógyár című meséi szolgáltak az előadás alapjául. Mi volt az a gondolat vagy felismerés, ami miatt ezek a történetek különösen megszólítottak?

Az előadás a Manógyár három meséjét dolgozza fel, egy közös dramaturgiai szállal összekötve. Olyan történeteket kerestem, amelyek a gyerekek problémáira reflektálnak. Például, hogy mi a barátság, hogyan győzzük le a félelmeinket, mi állhat egy gonoszkodó, ellenséges magatartás mögött? Hogyan segíthetjük egymást akkor is, ha látszólag az ellenkező oldalon állunk? Számomra Lázár Ervin világa egyedülálló. A különleges nyelvezet, az a gondolati sík, amelyben egyszerre érzi magát otthon a kisgyerek és a mélyebb filozófiáit is értő felnőtt. Amikor az előadás létrehozásán gondolkodtam, a kisfiam ezt a három történetet szerette leginkább a könyvből, és teljesen megerősített abban, hogy jó irányban gondolkodom.

3. Van olyan pillanat a Tudja, a manó! előadásban, amely számodra különösen sokat jelent alkotóként?

Nagyon sok ilyen pillanat van. A legviccesebb, amikor mindkét lábamra is báb kerül, ilyenkor azért érzem, hogy elkerekednek a szemek a nézőtéren. De az is egy nagyon szép pillanat, amikor Mufurc rájön, mennyire sokat jelent neki a Baba, akit azelőtt csak egy megszerelendő tárgynak tekintett. Szcenikailag az előadás végén a „csodafa” felnövése egy kiemelkedő pillanat, itt is mindig felhördül a nézőtér, olyan hatalmas változás megy végbe a színpadon. De tudnám még sorolni.

4. Mit gondolsz, mi az, amiért a gyerekek ma is ösztönösen kapcsolódnak Lázár Ervin történeteihez?

Lázár Ervin kortalan író, az esendő emberről ír, végtelen fantáziával, humorérzékkel. Gyermeki látásmód és egyben csodálatos bölcsesség jellemzi, ami minden generációt megérint. Emellett olyan nyelvi lelemény és játékosság jellemzi, ami egészen varázslatos. Valahogy úgy ír, hogy mindenki érezheti azt, hogy róla szól a történet, vagy épp a szomszédjáról. Ez így kicsit érzelgős, de süt a történetekből a szeretet és az elfogadás.

5. Mik a terveid a jövőben? Dolgozol-e esetleg új előadáson? Ha igen, milyen témák foglalkoztatnak?

Nagyon sok minden van most előttem. A JuBo Társulattal április 19-én lesz bemutatónk a Jurányi Házban. Egy kortárs német gyerekkönyvet adaptálunk színpadra Maróthy Zorka rendezésében. Aztán Karádi Bori egyszemélyes gyerekelőadását rendezem, majd Békéscsabán fogok rendezni, ezekről még nem szeretnék bővebben beszélni. De mindenesetre ki sem látszom a munkából. Az a legnagyobb feladatom most, hogy megfelelően egyensúlyozzak a munka és a magánélet között, ne terheljem magam a végletekig. Sajnos hajlamos vagyok rá.

Találkozzunk az előadáson a Farsangi Csodabálon!

Jegyek: ITT