"Adj király kocsonyát!" Interjú Szilner Olivérrel a Paprika Jancsi és a különös kocsonya című előadás írójával, rendezőjével, színészével

2026.10.01.

Paprika Jancsi szinte minden gyermek életében felbukkan valamilyen formában:

meseként, rajzfilmben vagy színpadon. Neked milyen emlékeid vannak Paprika

Jancsiról? Mi a Paprika Jancsi ősélményed?

Nem Paprika Jancsi, de majdnem: Vitéz László ősélményem van. Vele találkoztam először,

méghozzá a kiváló Pályi János előadásában. Azóta rengeteg bábos kollégám

feldolgozásában láttam Vitéz László-előadást, de sosem tudtam igazán azonosulni a

figurával. Túl katonás, túl nemes, túl igazságosztó az én ízlésemnek.

Viszont Paprika Jancsi (akit Bartha Tóni előadásában láttam először) rögtön közel került

hozzám: ő sokkal csibészesebb, zabolátlanabb figura. Míg Vitéz Lászlónak van egyfajta

igazságosztó morális iránytűje, Paprika Jancsi egyszerűen csak szabadon akar létezni,

megélni a maga “paprikajancsiságát” anélkül, hogy bárki korlátok közé szorítaná.

 

A Paprika Jancsi és a különös kocsonya nem az első Paprika Jancsi tematikájú

előadásod. Mi az, ami újra és újra visszahúz ehhez a figurához? Mi az, ami számodra

még mindig felfedezetlen ebben a karakterben?

Szerintem borzasztóan izgalmas az, ahogy egy ennyire önérvényesítő figura reagál az élet

különböző helyzeteire. Jancsi próbálja megélni a szabadságvágyát akkor is, amikor

folyamatosan akadályokba ütközik. Szerintem ez a helyzet közel áll a gyerekekhez, hiszen

ők is folyton szabályokkal találkoznak: mit szabad, mit nem szabad, miért nem úgy, miért

nem akkor. Persze fontosak a korlátok, de szerintem mindannyiunkban ott lapul a

“jancsiság”: hogyan cselekednék, ha mindent úgy tehetnék, ahogy az ösztönöm diktálja?

Jancsi ezt képviseli. Nincsenek bonyolult igényei: világot akar látni, enni akar és aludni, na

meg egyszerűen jól érezni magát. Fontos, hogy nem akar ártani senkinek, ám amikor

különböző gazfickók, ördögök vagy szellemek korlátozzák, akkor felveszi a kesztyűt,

pontosabban a palacsintasütőt. Ez is roppant vonzó benne: mennyivel egyszerűbb lenne a

mi életünk is, ha a gondjainkat egyetlen csapással el lehetne intézni, nemde?

 

A vásári bábjáték talán az egyik legismertebb és legközkedveltebb formanyelv.

Számodra mi a legfontosabb és legszerethetőbb ebben a formában? Mi fogott meg

benne gyerekként és mivel kell megküzdened most, alkotóként?

 

A vásári formában számomra az a legizgalmasabb, hogy (általában) egyetlen ember

működteti az egész rendszert, szólaltatja meg az összes figurát. Ebből kifolyólag tőle függ

az előadás ritmusa, harsánysága, hogy mennyire lesz pikírt, humoros vagy lágy az előadás.

Nincs hová bújni, nem lehet a partnerre fogni az esetleges hibákat, ritmustalanságokat, csak

magára számíthat az ember. Egyszerre óriási felelősség és szabadság.

Minden előadás más és más, hiszen az egyszemélyes stáb mindig az adott közönség

reakcióiból és energiáiból dolgozik. Lehetnek konkrét bekiabálások, interakciók, de

legtöbbször a színész egyszerűen csak érzi, hogy most milyen állapotban van a közönség,

és ehhez igazítja az előadást. Ilyenkor derül ki igazán, hogy milyen fából faragták az adott

művészt. Ha valaki bábszínészettel foglalkozik, szerintem érdemes a pályája során legalább

egyszer megmérettetnie magát egy ehhez hasonló helyzetben: egyedül, sok ember előtt. Ez

most az én “vizsgám”: én írtam, rendeztem és játszom az előadást partner, súgó vagy

segítség nélkül.

Ilyenkor nagyon gyorsan világossá válik, hogy hol tart az ember valójában, igaz-e, amit a

saját tudásáról hisz. Egy váratlan helyzetben képes-e improvizálni, egy beszólás után

tovább tudja-e gördíteni az előadást? Kiderülnek az alkotó erősségei és hiányosságai,

szerintem mindkettő nagyon értékes tapasztalat.

Mesélj egy kicsit az előadás történetéről! Hogyan jutottál el a kocsonya témához és

miért érezted azt, hogy ez egy újabb kaland lehet Paprika Jancsinak?

Ez már az ötödik Paprika Jancsi-előadás, amelyben játszom. A főszereplő változatlan: egy

világjáró csibész, aki valahogy mindig belecsöppen a kibogozásra váró helyzetekbe. Ehhez

kerestem egy ízig-vérig lokális, közös kulturális forrást: beugrott a miskolci kocsonyához

kapcsolódó legenda a békával, ami az egész Kocsonyafesztivál apropójául szolgál.

Szerettem volna olyasmiből kiindulni, amit a helyiek azonnal felismernek. Paprika Jancsi is

jó ismerős, a miskolci kocsonyás történet is – adta hát magát a “házasítás”.

 

Mi kedvenc mondatod vagy szavad az előadásból?

Kedvenc mondatom: “Adj király kocsonyát!”. Kedvenc szavam: “elkocsonyátlanodás”.